Ki ne emlékezne azokra a tipikus játékokra fából, amelyek már évekkel ezelőtt is megtalálhatóak voltak a gyerekszobában? Sajnos egy ideig sokkal többen vettek műanyag meglepetéseket a kicsiknek, hiszen azt hitték, hogy ezzel jót tesznek. Persze ez közel sem volt így, ezáltal ma ismét egyre többen fektetnek hangsúlyt a minőségi játékokra. Cikkünkben bemutatunk pár vintage darabot, amik még ma is hódítanak.
Játékok fából
Számos retro szórakoztató készült már korábban is környezetbarát anyagból. Játékok fából is megoldást nyújtanak a délutáni kikapcsolódásra. Legyen szó fa építőről vagy éppen fából gyártott hangszerekről, a webáruházakban szinte bármit megtalálhatsz, amire csak szükséged van.
Fa építő játék
A legtöbb korábban is kapható építőjáték fából készült, hiszen ezek voltak csak igazán tartósak. A legtöbb esetben egy családban egyszer kellett megvásárolni és generációkon át szórakozást jelentett a legkisebbeknek. A csavarható PlanToys darabokhoz hasonlókat bárki beszerezhetett. Az egyensúlyozó fa például remek kikapcsolódást nyújt az egész család számára. A nyertes az, aki mind a fát, mind pedig a madarakat össze tudta kötni egymással és egyensúlyba is hozta őket. A kiegészítő fejleszti a finom motorikus képességeket, így még a legkisebbek is bekapcsolódhatnak. A készlet 11 fából és 6 madárból áll.
Fa hangszerek gyerekeknek
Már kiskorban is szeretünk a lehető leghangosabbak lenni, főleg, ha még valamilyen hangszer is a kezünkbe kerül. A PlanToys bendzsója például már korábban is nagy sikernek örvendett a kicsik körében, ami nincs másként most sem. Ott van továbbá a Jabadabado kék csörgője is, amivel a lurkók felfedezhetik a hangszerek nyújtotta előnyöket. A bőrfogantyú igazán kényelmessé és könnyen használhatóvá teszi ezt az eszközt. A nagyobbaknak pedig tökéletes választá egy fából gyártott gitár, amelyből több szín és forma is rendelkezésükre áll.
Kocka puzzle
A legtöbb kockajáték már korábban is fából készült, hiszen ezek nem deformálódnak el még akkor sem, ha a kicsik ráesnek vagy véletlenül ráülnek. A klasszikus PlanToys kivitel egy igazi fejtörő a maga 9 L alakú kockájával. Bár könnyűnek tűnik, közel sem számít annak. Segítségével fejleszthető a gyermek logikája, kézügyessége és persze a problémamegoldó képessége egyaránt.
Összegezve
Mindenki szeret egy kicsit visszatekinteni a múltba. A mostani felnőttek gyerekkorában kezdődtek a nagy játékgyártások, amikor legtöbb esetben fából készültek az egyedi darabok. Szerencsére ez manapság ismét előtérbe került, így lehetőség van számos igényes és minőségi darab beszerzésére is. Választhatjuk saját gyermekünk, de akár egy barátunk vagy rokonunk lurkója számára is egy fa kocka puzzlet, esetleg egy fa gitárt egyaránt. Egyikkel sem tudunk mellélőni!